RÓLUNK

Íme a gyermek öröksége az Úrtól, a méh gyümölcse jutalom.

Zsoltárok 127.

GYŐR ELSŐ REFORMÁTUS BÖLCSŐDÉJE

KERESZTYÉN ÉRTÉKRENDŰ NEVELÉS

GAZDAGON FELSZERELT VADONATÚJ INTÉZMÉNY

VEGYES ÉLETKORÚ CSOPORTOK

BEMUTATKOZÁS

A Kiscsillag református bölcsőde nem rejtett célja az evangélium hirdetése, megélése, az Istentől kapott bölcsességgel, szeretettel való nevelés.

Elődeink nyomdokaiba lépve munkánk egyben szolgálat is, és reményeink szerint a családi nevelés kiegészítője, támogatója.

Számunkra minden gyermek ajándék, hálásak vagyunk, hogy életük része lehetünk. 

Bölcsődénk az első református intézmény Győrben, amely pályázat során valósult meg.

„Íme a gyermek öröksége az Úrtól, a méh gyümölcse jutalom.”

(Zsoltárok 127.)

CÉLJAINK

Az alábbiakban megtudhatja, milyen szellemiségben végezzük szolgálatunkat.

A bölcsőde fenntartója a Győri Református Egyházközség.

Bölcsődénk munkatársi közössége – személyes hitük és saját életük példájával – szeretetteljes, okosan szerető, segítőkész, toleráns, empatikus, és bátorító magatartásával fordul a rábízott gyermekek felé, szem előtt tartva az egyéni bánásmód szükséges szabályait.

A református bölcsőde áldást közvetít, ez nem csupán néhány cselekedetben, tevékenységben, vagy nevelési eljárásban tükröződik, hanem egész szellemiségében megmutatkozik.
Szolgálatunk során Isten iránti szeretetünk, tiszteletünk a gyermekkor fontosságának felismerésében,
a gyermeki személyiség tiszteletben tartásában, gyermekeink személyes elfogadásában nyilvánul meg.

Célunk, hogy egész nap megéljük a keresztyén szellemű nevelést, és azt, hogy nekünk gondviselő, szerető Istenünk van, ezért van okunk az örömre, és a hálára.

Ebben a felfogásban éljük napról- napra, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.

CSOPORTOK

(bővebb információért vigye a kurzort az ikonra)

Halacska csoport

24 férőhelyes bölcsődénkben 2 csoportra bontva foglalkozunk a gyermekekkel. A halacska csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő és egy dajka látja el a mindennapi nevelési, gondozási feladatokat. 

Bárány csoport

24 férőhelyes bölcsődénkben 2 csoportra bontva foglalkozunk a gyermekekkel. A bárány csoportban két szakképzett kisgyermeknevelő és egy dajka látja el a mindennapi nevelési, gondozási feladatokat. 

CSOPORTOK

(bővebb információért kattintson az ikonra)

MIBEN MÁS ?

Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo. Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt.

Ismerje meg munkatársainkat

és kattintson a kiválasztott képre

KECSKÉS-BIKY GABRIELLA
Bölcsődevezető

KISS PETRA
Kisgyermeknevelő

BALOGI BOGLÁRKA
Kisgyermeknevelő

BARNA ZSÓFIA
Kisgyermeknevelő

JÁSZFALVI KINGA
Kisgyermeknevelő

LÉNÁRT ÉVA
Dajka

NAGYNÉ SZÉLL MARIANNA
Konyhai kisegítő

Ismerje meg munkatársainkat

és kattintson a kiválasztott képre

KECSKÉS-BIKY GABRIELLA
Bölcsődevezető

KISS PETRA
Kisgyermeknevelő

BALOGI BOGLÁRKA
Kisgyermeknevelő

BARNA ZSÓFIA
Kisgyermeknevelő

JÁSZFALVI KINGA
Kisgyermeknevelő

LÉNÁRT ÉVA
Dajka

NAGYNÉ SZÉLL MARAIANNA
Konyhai kisegítő

Ismerje meg munkatársainkat

és kattintson a kiválasztott képre

KECSKÉS-BIKY GABRIELLA
Bölcsődevezető

KISS PETRA
Kisgyermeknevelő

BALOGI BOGLÁRKA
Kisgyermeknevelő

BARNA ZSÓFIA
Kisgyermeknevelő

JÁSZFALVY KINGA
Kisgyermeknevelő

LÉNÁRT ÉVA
Dajka

NAGYNÉ SZÉLL MARIANNA
Konyhai kisegítő

JÁSZFALVI KINGA
Kisgyermeknevelő

WUNDERLI MELINDA
Dajka

FURDA MELINDA
Konyhai kisegítő